08/12/2025
A LEGNEHEZEBB
Azt tanította Pap János tanár úr akusztika órán, hogy a legnehezebb dolgok közé tartozik mesterséges módon teret képezni/visszhangot létrehozni egy hang köré.
Nem is tudatosul bennünk, milyen iszonyatos mennyiségű adatot elemez az agyunk, mikor egy terembe belépve a hangok által érzékeljük annak méretét, falának borítását, padlójának anyagát.
A bonyolultságot jól érzékelteti, hogy a számítógépek hőskorában Mozart D-Dúr Divertimento első tételének mesterséges visszhangosításához egy egész napnyi számolásra volt szüksége a gépnek. A dolog úgy működött, hogy vett mondjuk egy fél másodperces hangmintát a gép, és ezt egymás után sokszor maga mögé kopizva ismételgette. Óriási találmány volt, de a vájtfülűeket zavarta, hogy ugyanazt a mintát ismételgeti a gép, és ez egyáltalán nem hasonlít a valódi visszhangok természetes lecsengéséhez.
Nagy előrelépés volt, amikor a Lexicon cég mérnökei kitalálták, természetesebb lesz a visszhang hatása, ha a rendszeresen ismétlődő hangminta végét kicsit „elhamisítják”, hogy néhány centtel lejjebb és feljebb is halljuk ezeket. Ugyan ettől „szőrös” lesz a hang, de megszűnnek az idegesítően felismerhető ismétlődések. Ahogy nőtt a számítógépek teljesítménye, egyre bonyolultabb, és egyben élethűbb módon tudták megírni a visszhangokat létrehozó algoritmusokat, amit nagyjából a Lexicon 480L létrehozásával fejlesztettek tökélyre. Az ismétlődő hangminták végének elhangolása ennél a gépnél olyan fajta kórus-effektet hozott létre, amit mindenhol a világon szívesen hallgattak a zeneszeretők, így hamar a legnépszerűbb stúdióeszközök egyike lett. Több, mint százféle terem és szoba zengésének algoritmusát programozták bele a gépbe, valamint jónéhány effektet, különlegességet is. A nagy számítási kapacitás komoly melegedéssel járt együtt, ezért a géphez készítettek egy „távirányítót”, amit LARC-nak neveztek el. A munkát végző, ventilátorral hűtött processzort ezután már ki lehetett vinni a stúdióból, a távirányítóval pedig csöndben lehet dolgozni.
A kétezres évek közepén a Lexicon gyár két munkatársa úgy döntött, létrehoz egy olyan gépet, mely kiküszöböli a Lexicon 480 gyengeségeit, és továbbfejleszti erősségeit. Új algoritmusokat írtak, melyek külön kezelik az elhangzás pillanatában hallható tér-érzetet, az azután létrejövő visszaverődéseket és lecsengéseket, és külön, egy harmadik algoritmus dolgozik a 80 Herz alatti hangok visszaverődésén (a mély hangok a tér minden irányában egyenletesen terjednek, kicsit máshogy viselkednek, mint a magasak).
Brian Zolner és Casey Dowdell urak nem sokat tököltek, saját nevük kezdőbetűiből rakták össze az új gép nevét, plusz hozzátették a jól hangzó „ti” végződést. Így jött lére a BRICASTI, melynek alkotói mindent tudtak a világsikert arató Lexiconról, és volt annyi ambíciójuk, hogy mégegyszer nekifussanak egy etalon minőségű gépnek. A termék bevált, a világ legjobb stúdiói használják, és míg a Lexicon a popzene világában működik jól, a Bricasti a klasszikus zenei szcénában is kiválóan használható. A nagy számolási kapacitás miatt ez a gép is tud melegedni, úgyhogy kapott ez is távirányítót, aminek M10 a neve. És tkp ennyiből áll a Bricasti termékpalettája: vehetsz egy M7-nek keresztelt gépet, és egy M10-nek hívott távirányítót hozzá.
Nálunk a stúdióban néhány évvel ezelőttig a Lexicon480 és egy Quantec zengető dolgozott. Ez a Quantec egy baromi jó gép, a 90-es évek elején, első stúdióélményeim legnagyobb megdöbbenése a QRS gép gyönyörű hangja volt. A baj csak az, hogy a német cég mára teljesen megbízhatatlanná vált, másfél-két évig nem voltak képesek kijavítani egy hibát, tök random, hogy elérhetők vagy sem, meg ilyenek. Hallottam olyat, hogy börtönbe került a cég vezetője, meg mindenféle probléma van körülöttük, de egy stúdiónak ebből végül is csak egy dolog fontos: megbízható a partner, vagy sem. Képes biztosítani a gyors javítást, cserét, vagy nem. Nos, a Quantec nem volt képes, úgyhogy lett helyette Bricasti.
Kettő darab M7-es gép, és egy M10-es távirányító, ami akár négy gépet is tud vezérelni.
Mivel a Bricasti-rendelés egyszerre lett leadva, az M7-ből olyan verziók érkeztek, melyek előlapján nincsenek ott a paraméterezéshez szükséges gombok – erre való az M10. Nem is volt baj, egészen addig, míg az egyik M7 el nem romlott.
Felhívtuk a hazai forgalmazót, ahol kértek egy kis türelmet, mivel kb. öt éve senki nem vett Bricastit (előtte is talán 2-3 vásárló volt), nem volt világos, ki kezeli az amerikai cég ügyeit, és egyáltalán, ki ért a géphez. Másnapra meg lett a válasz: nagyon kevés Bricastit adnak el, nincs szervíztapasztalat, de vigyük be a rossz M7-est az M10-essel együtt, hogy meg tudják nézni, mi lehet a baj. Mondom, ez azért nem jó ötlet, mert a még működő M7-est az M10 nélkül nem tudjuk használni, hiszen nincsenek rajta gombok! Ajjaj, akkor mi legyen? Abban maradtunk, beszélnek az amerikai gyárral. Ők meg azt mondták, jobb, ha itt nem nyúl bele senki a gépbe, küldjük ki, és megjavítják. Úgyhogy a forgalmazó elküldte az M7-et, amit – az amcsik becslése szerint – 150 és 1500 USD közötti áron fognak tudni megjavítani.
A gép elment, mi pedig várjuk az eredményt.
Mondhatnánk, ilyen az, amikor túl jót veszel... Az viszont öröm az ürömben, hogy a hazai forgalmazó nagyon becsületesen és segítőkészen állt az ügyhöz, annak ellenére, hogy nem egy slágertermékükről volt szó. Innen is köszi!
Addig pedig, amíg a gép nincs itthon, ha jöttök stúdiózni, sajnos, csak egy sztereó, vagy két mono Bricasti csatorna áll rendelkezésre.
De nagyon reménykedünk, hogy a Quantec-nél hamarabb megoldják a problémát... :-)
