25/07/2025
"Aztán hozz nekem boszorkánykövet! Tudod, olyat, ami lyukas." - emlékeztettem nagylányomat, amikor elbúcsúztunk egymástól egy hete.
Ők elindultak nyaralni. Én pedig itthon maradtam, mert a testem nem engedett el. (Újabb visszaesés.) Így amíg a családom a horvát tengerparton gyűjti a kagylókat, én ülök a kórházi székben, és várom, hogy lecsöpögjön az infúzióm.
Nem az önsajnáltatás végett írom ezeket a sorokat - elfogadásban és békében vagyok ezzel. (Jelenleg olyan súlyos mozgásakadályokkal küzdök, hogy ez volt a helyes döntés.)
Azért osztom meg ezt, mert szeretnék rávilágítani arra, hogy éppen úgy, ahogy a krónikus élet nyáron sem áll meg,
úgy a veszteségeink sem mennek vakációra.
Lehet, Te is kapod az üzeneteket: most van nyár, most kellene élni! Most van itt az ideje megragadni az élményeket (csak le ne maradj róluk!), most kell szabadon táncolni, ünnepelni, önfeledten lazulni, jól érezni magunkat...
..de mi van, ha nem tudod?
Ha bármennyire is akarnád, de Neked ez a nyár nem tud könnyű lenni?
Ha most minden fénybe belekiabál a gyászod?
Ha bármennyire is próbálnál megfeledkezni róla, nem tudsz?
Mert siratod, ami történt.
Mert hiányzik.
Mert küzdesz a múlttal.
Mert bukdácsolsz a jelenben.
Mert fáj, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezted.
Mert egyszerűen rossz most.
Ha Te sem tudod magad felhőtlenül átadni most a fényes napoknak, szeretném hogy tudd, hogy nem "rontod el" magadnak a nyaradat.
Nem "maradsz le" az életről.
Neked most EZ az életed.
Önostorozás helyett kegyelmezz meg önmagadnak és ismerd el magad előtt, hogy nehéz, amin keresztülmész.
Ez egy ilyen nyár.
Lesznek más nyarak.
Lehet, hogy Neked a fényes napokat, épp a sötét nappalok hozzák majd meg.
Tarts ki az átmenetben. 🤎
