19/09/2025
❓Többen érdeklődtek az utóbbi időben nálam mint a kerületfejlesztési bizottság elnökénél, mikorra várható az idei részönerős járdafelújítási pályázat nyerteseinek a szerződéskötése, és egyáltalán, mikor készül majd el a járda?
A városüzemeltetési osztálytól a következő információkat tudtam meg:
🚧"A járdafelújításokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elhúzódott, jogorvoslati eljárás van folyamatban. Sajnos még nem látható előre, hogy mikorra várható a Közbeszerzési Döntőbizottság döntése. Erre való tekintettel még bizonytalan, hogy mikor köthető meg a szerződés a nyertes ajánlattevővel, így az is, hogy mikor kezdődhetnek meg a költségvetésben tervezett járdafelújítások – köztük a járdapályázaton nyertes szakaszok felújítása – a kerületben.
Tekintettel arra, hogy a júliusban indult jogorvoslati eljárásban még mindig nem született döntés, így fennáll a lehetősége annak, hogy a járdapályázaton nyertes járdaszakaszok felújítására csak 2026. tavaszán kerül majd sor. Amennyiben a felújítás áthúzódik jövő évre, úgy az önerőt is csak jövő év elején kell majd befizetni."
✅Tehát, egy kis türelmet kérünk mindenkitől, lesz járdafelújítás hamarosan. Mindenki fog kapni értesítést időben.
Ha további kérdésük volna, keressenek nyugodtan, szerzek válaszokat. :)