CHEF+ magazin

CHEF+ magazin A CHEF+ egy időszakosan megjelenő, prémium kategóriás nyomtatott magazin. Ez az újság Facebook oldala, a közösségi média kereteire hangolva.

Megtalálsz minket az Instagramon, és olvashatod a chefplus.hu-t is.

08/09/2026

ASZÁLYOS ÉV = KEVÉS SZŐLŐ A BORÁSZOKNÁL

Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke azt nyilatkozta az InfóRádiónak, hogy évtizedek óta nem látott terméskieséssel zárulhat az idei szüret, megjegyezve, hogy az elmúlt 40–50 év legkisebb szőlőtermése kerülhet a magyar pincékbe. Frittmann arról is beszélt, hogy az Alföldön a szőlő nagy része elfagyott, ami 30 uszkve 50 százalékos terméskiesést jelent.
Frittmann kitért arra is, hogy miként a legtöbb mezőgazdasági ágazatnál, így szerinte a szőlőtermesztésnél is az aszály okozta a legnagyobb problémát.
A műsorban megszólalt Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezető kutatója is, aki azt mondta, hogy a kisebb termés mellett a csökkenő mértékű hazai borfogyasztás is nehezíti a borkészítők helyzetét, sőt szerinte a gondok igazán a kis léptékű, családi borászatokat érinthetik leginkább. „Túlélésre elsősorban azoknak van esélyük, akik prémium borokat tudnak termelni, és ezeket el tudják ismertetni a piacon” – szögezte le a kutató, megjegyezve, hogy az ágazatnak egyszerre kell alkalmazkodnia az egyre szélsőségesebbé váló időjáráshoz, a növénybetegségekhez, illetve a fogyasztói szokások átalakulásához.

Az idei aszályos év az ország szinte összes termelőjét érinti. Hogy kiket és miként, és hogy erre milyen választ adhat a mezőgazdaság és a kormány, arról átfogó cikket írunk a Chef+ magazin következő számába.

Az első pár kommentbe beteszünk olyan borászinterjúkat, melyben a bormívesek arról is beszélnek, hogy mit tettek a fitoplazma és a szőlőkabócák ellen.

05/09/2026

Horvátország. Drvenikből Hvarra komppal, a sziget egyik legnyugodtabb öble felé. Hamarosan megmutatjuk.

03/09/2026

A szarajevói Minas Caféban 1990 óta őrlik ugyanazzal a géppel a helyben pörkölt kávét. A gép és tulajdonosa is túlélték az 1992 április és 1995 február közötti ostromot.

A készítésekor nem vettük észre, hogy mi lesz a képen, épp ezért volt meglepő, amikor megnyitottuk a fotót a laptopon. D...
28/08/2026

A készítésekor nem vettük észre, hogy mi lesz a képen, épp ezért volt meglepő, amikor megnyitottuk a fotót a laptopon.
Dolgozunk a következő lapszámhoz egy részletes, több 10 oldalas cikken a balatoni turizmusról és vendéglátásról, készülnek fotók éttermesekről, panziósokról, termelőkről, büfésekről, és nyilván a tóról is, ami 2026-ban az általában megszokotthoz képest egy jóval sekélyebb arcát mutatta.
De vissza a képhez: felengedtünk egy drónt a tó déli a partján, a kezünkben lévő távirányító kijelzőjét pedig épp úgy sütötte a nap, hogy nem láttuk részleteiben, amit odafentről fotózunk. Önismétlés: épp ezért volt meglepő, amikor a képet megnyitva feltárult előttünk egy ember alkotta, ideiglenes "műtárgy", valahol a fotó jobb felső negyedében. Az alkotónak (bárki is legyen az) innen is köszönjük az iszapszobrászatot.

23/08/2026

Szervesen nem tartozik az oldal tematikájához, de mivel éppen egy hatalmas cikket írunk a 12 hónapos balatoni turizmusról, emlékeztetőül idetesszük ezt a drónfelvételt, melyen tisztán látható, hogy milyen sekély volt a tó vize 2026 hőhullámokkal terhelt nyarán. Ha elmondanád, hogy élted meg ezt a nyarat, tedd meg kommentben. Köszönet.

21/08/2026

Mellékes poszt Szarajevóból.

17/08/2026

Elugrottunk Boszniába néhány napra, a Szarajevót és Mostart összekötő autóúton maximum 10 kilométerenként van egy tradicionális burekező, ahol vagy agyagból, vagy öntöttvasból formált harang alatt sütik a bureket. Vagy főznek egy ragut. A továbbiakat majd egy vaskos cikkben megírjuk.

14/08/2026

Szarvasgombás? Mangalicás? A Szigeten is kint van a speckó lángosokban utazó Lángosss, ez a videó egy rövid részlet abból, amit a Gourmet Fesztiválon vettünk fel velük. Kb. erre számíthatsz most is a standjuknál.

7 SZÁZALÉK ALKOHOLOS SÖR A BALATON PARTJÁN? "A 2010-es évek derekán sok újhullámos sörös cseszegetett minket azzal, hogy...
11/08/2026

7 SZÁZALÉK ALKOHOLOS SÖR A BALATON PARTJÁN?
"A 2010-es évek derekán sok újhullámos sörös cseszegetett minket azzal, hogy miért csinálunk »szar lágereket«, amikor az IPA-é a jövő. Mondtam nekik, »Te nem voltál még a Balatonon? Ha Siófokon vagy Füreden odamegyek egy parti büféshez azzal, hogy cseréld le a nagyüzemi sörödet IPA-ra, ki fog röhögni. Egyrészt azért, mert lehet, hogy azt se tudja, mi az, másrészt azért, mert azt viszont tudja, hogy neki olyan termékeket kell forgalmaznia, amiket nagy mennyiségben el tud adni. Ha az ember lent van a strandon, és megsüti a fejét az augusztusi nap, akkor nem egy hétszázalékos IPA-t akar inni.« Persze, nekünk is vannak felsőerjesztésű söreink és belga típusú gyümölcssöreink is, de igyekszünk azokat is úgy kitalálni, hogy könnyeden fogyaszthatóak legyenek és jobban illeszkedjenek a szélesebb közönség ízléséhez.”
Ez csak egy idézet Starcsevics Pétertől, a Stari Sörtől. A többi az első kommentbe ágyazott linken.

Cím

Margó Ede Sétány
Zamárdi
8621

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni CHEF+ magazin új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás