02/07/2025
Hogy lettem Spok:
Sok minden történt.
Utaztam Stavangerbe vízilabdázni, szülinapozni, csodálatos pár nap volt tényleg, majd mikor hazaértem lebetegedtem így nem tudtam kezdeni a munkahelyen, a szabadság meghosszabbodott, majd végre munka, két napig. A kis gondozottjaim örültek, hogy vissza tértem, marha jó érzés volt, hogy ilyen szeretettel fogadnak. Aztán...pénteken, szabadnapomon el akartam menni a csodálatos nyári időben túrázni, úszóedzést tartani a tengerben, mikor megtörtént a baj. Elcsúsztam a nedves sziklán a parton és elestem. Mikor keltem fel káromkodtam, mert elszakadt a kedvenc karkötőm, node...ekkor lettem figyelmes valamire. Hogy az ujjam nem úgy áll, ahogy kellene. Ficamra gondoltam. Gondoltam megfogom és visszahelyezem a helyére, majd utána elballagok egy röntgenre, hogy sikerült-e. De nem ment vissza a helyére, elkezdett felduztadni, fájni piszkosul és itt indult a rémhétvégém.
Megtapasztaltam Norvégia árnyoldalát. Elvezettem fél kézzel (még jó, hogy autómata váltós az autóm) az legevaktra (orvosi ügyelet). A doktornő nagyon rendes volt, érzéstelenítő beszúr, itt mielőtt elkezdett volna hatni bevallom elsírtam magam. Próbálta visszarakni, nem ment. Ekkor már arra gyanakodtunk, hogy lehet nem is ficam, hanem törés lesz. Felhívta a kórházat, hogy akkor beküldene és el kellene látni engem. Az ügyeletes orvos válasza a telefonban egyszerűen megbénított, hallottam, ahogy a kicsi szájával kiejti a következő szavakat: ne küldje be, felesleges, hétvégén nincs ilyen jellegű ellátás.
Hogy mi van????
A dokinő adott nekem otthonra morfin tartalmú gyógyszert, majd megegyeztünk, hogy hát akkor hétfőn menjek be a kórházba.
Hazafelé még bennem volt az érzéstelenítő, össze lett rögzítve a sérült ujj a középső ujjammal, gondoltam nem lesz ez annyira tűrhetetlen, hiszen még egy böszme erős gyógyszert is kaptam...
Nem így lett, nem aludtam semmit a fájdalomtól, csak sírtam és szenvedtem, hogy találjak egy olyan pozíciót, ahol nem fáj annyira. Szombaton ismét telefonáltam, ekkor már a mentőket is felhívtam, hogy adjanak tanácsot, mehetek-e másik kórházba, nem érdekel milyen messze van, nem bírom. A válasz lerázás volt, keressem a legevaktot. Kerestem, ugyan az a dokinő fogadott. Kaptam pluszba tramadolt és maximalizáltuk a dózist a másik gyógyszerből. Na így már sikerült aludnom 4-5órát éjszaka, amíg hatott a böszmesok gyógyszer, de olyan voltam mint egy nyálát csorgató zombi cserébe...
Vasárnap kibontottuk a rögzítést, mert valami nem volt rendben...a látvány ami fogadot...istenem, sírtam, az gondoltam el fogom veszteni az ujjam, undorítóan nézett ki, arról nem rakok fel inkább képet...egész vasárnap azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha ez maradandó lesz, akkor vége a karrieremnek, vége az álmaimnak...
Kutyagyerekek így pótnagymamához mentek éjszakára én pedig összepakoltam egy lehetséges műtét esetére. Hétfőn nagyon korán indultam. A kórházban egyből röntgen, kérdezték a röntgen asszisztensek, hogy miért vártam ezzel? Elmeséltem nekik...láttam, hogy sajnálnak és mérgesek. Majd bekerültem egy fiatal doktorhoz, megmutatta a képeket...hálistennek "csak" egy iszonyatosan csúnya ficam...vártunk a főorvosra, nem akarta elszúrni, mert ilyen csúnyát még nem látott. Megkérdezte, hogy lefotózhatja-e. Mondtam persze, megbeszéltük, hogy amúgy nekem is van ilyen perverzióm, rengeteg különleges esetről van fotóm. Majd megkérdezte, hogy miért vártam, pénteken sokkal könnyebb lett volna visszatenni...elmeséltem neki, láttam rajta ugyan azt, mint a röntgeneseken.
Most komolyan akkor csak kifogtam egy lusta f....t aki nem akart hétvégéb beteget ellátni? Mert ezek szerint kaptam volna ellátást...
Mindegy, nem vártunk tovább megpróbálta. Érzéstelenítő beszúr, majdnem ordítottam, majd elkezdett hatni és végre nem éreztem a hatalmas fájdalmat, nekifeszült és nagy nehezen ismét egyenes lett az ujjam, röntgen ismét. Vissza a dokihoz, nem volt teljesen a helyén...megint érzéstelenítő, megint megrángatás, majdnem elájultam a fájdalomtól, de végre helyre került...az ujjam nem mozog egyelőre rendesen, de legalább egyre kevésbbé fáj.
Holnap megyek vissza, kapok egy rendes újrögzítő sínt.
Ez az év....remélem idén már nem történik tényleg semmi.
A nyaralásom így megint meghosszabbodott...
Most viszont irány az erdő, sétálunk egyet, megnézem a gomba helyzetet.
Ebben az országban sincs kolbászból a kerítés, de hál istennek minden jól alakult és már gyógyulóban vagyok.
