09/07/2025
Így kezdem az idén nyári hírlevelet: Épp túl vagyunk az idei, román nyelvű nyári akadémián, ahol az állításokkal való munkát csodálatosan egészítette ki Paco Alfonsín, a férjem reggeli mozgásműhelye. Ennyire jól még soha nem sikerült összeházasítanunk a munkánkat, úgyhogy ez új lelkesedéssel tölt el, szárnyakat ad, új horizontokat nyit. 2011 óta szerelmem a Hvár szigeti kis Vrboska falu, ahol Hovány Mónika csodálatos, táborokra alkamas kis birodalmat épített ki. 2018 óta sikeresen megfertőztem ezzel a szerelemmel Pacot is, de csak idén fogjuk ott tartani az első, közös táborunkat, amiben egyenlő szerepet kap a Paco és az én munkám. A tábor nyelve magyar, Paco workshopját én tolmácsolom magyarra.
Ha érdekel ez a nyárutói, nyaralással egybekötött belső utazás, várunk szeretettel, még van pár hely. Mi nagyon várjuk, és tudom, ha csak az a csapat marad, aki már eddig összegyűlt, akkor is izgalmas lesz.
Ha a többi is érdekel, akkor olvassátok el. Fel is tudtok iratkozni rá, évente 5-6 hírlevél megy ki, vagy kevesebb, mikor mi van.
Írtam, hogy most az olvasással, fülszöveg írással, fordítás összevetésekkel, és ilyen kincsekkel vagyok elfoglalva. Írni is kéne... Na, meglátjuk. A lényeg, hogy én most ilyen szabadság félén vagyok, ma például későn keltem, figyeltem a temetői életet, miközben kávéztam, kutya-macska körülöttem sündörgött. Ahogy ezt most így leírtam, sokadszorra jöttem rá, hogy amikor én szabadságon vagyok, olyan dolgokat csinálok, mint más főállásban egy-egy kiadónál, szerkesztőségnél. Vannak ilyen emberek, szerencsére, úgyhogy nyugodtan élvezem szabadságom örömét, s nem úgy tekintek magamra, mint aki ádéhádés, neurotikus, kényszeres, vagy mittudoménmi. Hanem úgy, hogy életemben nem ismertem az unatkozás érzését, mert valamit mindig olvastam, az mindig meginspirált, s tovább növekedett bennem, valami sajátos színűt hozva létre. Úgyhogy így. Csak a tempó más ebben a szabadságban, lehet lazább, nem köt a csoport szigorú rendje. Azért nem csak ezt csinálom, ezt a szabadsági aktivitásomat, hanem tegnap például egy jót söröztünk Emesével, megünnepelve, hogy ilyen közel kerültünk az ötvenhez, ami igen nagy kegy az élet részéről. Szóval az ünnep, annak megünneplése, hogy élünk, lélegzünk, vagyunk, igazán nem elhanyagolandó!
Na, csak ki akartam biggyeszteni a hírlevelet, egy utazási költség elszámolás előtt (a verseskötet olvasását úgy döntöttem, hogy délutánra halasztom, mert annak minőségi idő kell, vagy hajnal és kora reggel, vagy szieszta idő, vagy esti tücsökciripelés balzsamos levegője), s né, mennyit írtam.
A lényeg, gyertek a programjainkra, a legtöbben nem bánják meg, sokan visszajárnak, akik nem, azok vágyakoznak, mások meg, akik szintén nem, azok utálnak minket, de, szerencsére, eddig ezek vannak kevesebben.
Adriai csodapart, napi 6 óra állítások és mozgás, aztán Malteval Kolozsváron hagyjuk a tüneteinket beszélni (nagyon hálásak szoktak lenni ezek a tünetek, hogy végre ők is szóhoz juthanak s nem nyomjuk el folyton őket így vagy úgy), és novemberben indul a főképzés. Nincs meg az általam kigondolt létszám, de így is, úgy is indul, mert semmiképp sem akarom elhalasztani. Abban bízom, hogy akiknek erre lehetőségük van, most mind eljönnek, s nem várnak 2029-ig, míg esetleg ismét indul egy magyar nyelvű főképzés.
Na hát így, szép szerdát mindenkinek és az áldott esős égben is új horizontokat!
Épp túl vagyunk az idei, román nyelvű nyári akadémián, ahol az állításokkal való munkát csodálatosan egészítette ki Paco Alfonsín, a férjem reggeli mozgásműhelye. Ennyire jól még soha nem sikerült összeházasítanunk a munkánkat, úgyhogy ez új lelkesedéssel tölt el, szár...
