02/10/2025
Az Élet és Irodalom legújabb lapszámában olvasható Codău Annamária kritikája Szabó K. Attila Nem hiszek a tavakban című prózakötetéről.
A folyóirat már kapható az Írók Boltja üzlethelyiségében.
Boltunkban már kapható az Élet és Irodalom 2025/40. száma, amit a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánlunk.
INTERJÚ
Két kultúra között
Rostás Zoltánnal beszélget Demény Péter
„Rostás Zoltán szociológust, aki Székelyudvarhelyen született 1946-ban, akkor ismertem meg igazán, amikor 2022 októberében Bukarestbe költöztem, egy olyan városba, amelyről a szüleim is csak az előítéleteiket tudták sorolni a korrupt politikusokról és az alvilágtól megszállt kerületekről. Ezekben amúgy sem hittem, de Rostás Zoltán egyénisége, személyisége, habitusa teljesen eltávolított ezektől a nem is csak magyar agyakban működő sztereotípiáktól. Nyitottsága, intelligenciája, s az, hogy mint ő maga mondja, inkább megfigyelőként, mint szenvedélyes résztvevőként elemzi a világot, nagy „agynyitogató” hatással bírt a számomra.”
FEUILLETON
Csehy Zoltán Pozsonyi versablakok címmel írt köszöntő esszét Tőzsér Árpád 90. születésnapjára.
„Tőzsér Árpád költészetének vita- és párbeszédkészsége egyedülállóan diverzifikált. Ez a líra szinte párbeszédfüggőségben él, hol problémaérzékenységben, hol a nyelv anyagának érzékiségét tekintve, de mindenképp szüksége van a másikra, a kiolvasható, kibetűzhető másikra, amihez viszonyítva látszik az én, vagy egy kiteljesedő, folyamatosan nyitódó és friss energiákat mozgósítani képes énképzet. Még ha monologizál, akkor is párbeszédet folytat a hagyománnyal és kortársaival, régi és új önmagával, a nyelv öngerjesztő retorikájával, és közben a lírai én folyamatosan tanulmányokat készít létező és elképzelt költőportrékhoz. A már a századik életévét is maga mögött tudó, úgynevezett (cseh)szlovákiai magyar irodalom legjobb és leghatásosabb költői kijelentéseit, mondatait, strófáit, sőt alapverseit alighanem Tőzsér Árpád írta le. És ha ebben a bombasztikus kijelentésben érezhető is némi kivételes ünnepi túlzás, a Tőzsér-költészet mondatainak indázó szépsége vagy karakán objektivitása, szinte szarkazmusba hajló groteszksége, vagy épp sugalmazó utálatossága kétségkívül hatásos, első olvasásra is megejtő.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Codău Annamária A nem tudás légköre című kritikája Szabó K. Attila Nem hiszek a tavakban
című kötetét elemzi.
„A köteten végigvonuló legfőbb motívumok az álom, a betegség, a baleset, a pusztítás, a valószerűtlen hasonlóságok, a valahol, valakivel megtörténő baj. Egyrészt egységességet teremtenek, másrészt általuk könnyen egybe is mosódhatnak a különböző szövegekből származó történetelemek. Ezt az egybemosódást segíti Szabó K. Attila szövegalakításának preferált módja, a párhuzamos szálak váltogatása, amely egyben újabb elbizonytalanítási mód, mert minden néhány oldal után újra és újra rá kell jönni, fel kell eleveníteni, ki is beszél egyes szám első személyben vagy kerül fókuszba egyes szám harmadik személyben, éppen álmodik-e vagy sem. Egyébként gyakran töprengek azon, mit nyújt az álom mint narratív eszköz: gyakran használják az írók arra, hogy valamit megvilágítsanak a szereplő tudatműködéséből, lelkivilágából, ilyenkor könnyen önkényes és suta megoldásnak hat. Máskor azonban valódi, összetett, jelentésteremtő, a bennük ábrázolt tartalmakon túlmutató és a valóság szerkezetének alakításában szerepet játszó funkciót kapnak az álmok, gondoljunk csak Babits Mihály A gólyakalifájára vagy Mircea Cărtărescu Szolenoidjára. Szabó K.-nál az álmok funkciója az ismeretelméleti kételyekkel összekapcsolódva utóbbi kategória felé tolódik: van, amikor a szereplő a múltról álmodik, amelyet nem ismer, tehát a képzelet próbálja pótolni a nem tudást (A nagyanyám akartam lenni), máskor találó képi-szürreális illusztrációja az életélménynek (Fekete lyukak) vagy az állati perspektívából való érzékelés próbájának terepe (Dögös).”
KÖNYVKRITIKA
Angyalosi Gergely A kritikus hiánya című recenziója Kálmán C. György Szórul szóra így igaz című posztumusz kötetéről szól.
„Kálmán C. György generációjának meghatározó jelentőségű kritikusa volt. Mostani posztumusz kötete, amelyet Veres András és Szolláth Dávid rendezett sajtó alá, szerintem vitathatatlanná teszi ezt az értékítéletet. A kötet három évtized (többnyire a kilencvenes és a kétezres évek) írásaiból áll össze. Mélyen egyetértek a szerkesztői előszó állításával, mely szerint „írásaira kritikaíró mesterkurzust lehetne alapozni”. A szövegek (többnyire újra-) olvasása során elsősorban azon gondolkoztam, hogy ha én tartanék ilyen mesterkurzust, vajon milyen visszatérő módszertani, szemléleti vagy stíluselemeket választanék kiindulópontként. Mindenekelőtt talán azt hangsúlyoznám, hogy Kálmán C. közismerten széleskörű és alapos irodalomelméleti tájékozottságából adódóan szívesen alkalmazta azokat a terminológiai elemeket, amelyek az említett évtizedekben kurrensnek számítottak. De nem akárhogyan, és főleg nem nyakra-főre. Például nem szerette az elméleti terminusok konfrontálását.”
VERS
A versrovatban ezúttal Kerényi Tamás, Kiss Ottó és Markó Béla versei kaptak helyet. A rovatot ezen a helyen Markó Béla négydarabos Chagall-ciklusának egyik szonettjével ajánljuk:
Hatalmas szív
Marc Chagall: Az ember teremtése, 1956–1958,
olaj, vászon, 299×200,5 cm,
Musée national Marc Chagall, Nizza
A földön nincsen távol és közel,
sem víz, sem szikla nem állhat utadba,
mert mindig éber angyalod mutatja,
merre kell menned. Magához ölel,
amikor fáradsz, és ő visz tovább,
bejárhatod majd az egész világot,
segít neked, ha Istened imádod.
Csak felfelé ne! Teremtőd nyomát
elrejti tőled. Emlékeidet,
ahogy fogantál, úgysem érti meg
már senki. Te sem. Hát mind-mind kitörli.
De mint hatalmas szívet, láthatod
fejed fölött az éltető napot.
Nem lenne dolgod sem szülni, sem ölni.
PRÓZA
F. Szabó Emese, Herbert Fruzsina, Istók Anna, Kávai Katalin prózája.
Tárcatár: Zalán Tibor.
Részlet Kávai Katalin Szeretők a Tündér utcában című írásából:
„Miután harmadszor is szakítottam a vőlegényemmel, több év vívódás után most már véglegesen, úgy éreztem, végeznem kell magammal. Azt terveztem, hogy kimegyek egy erdőbe egy öreg fa alá, ott leülök és csendesen elalszom a korán jött novemberi fagyban egy éjszaka. Kicsit aggasztott a gondolat, hogy mi van, ha még is megtalálnak elfagyott kezekkel-lábakkal és még élnem kell? Az a látomás nem riasztott, hogy a fagyott maradványaimat éhes rókák tépik szét. Mielőtt megtettem volna ezt utolsó lépést az életem végső határa felé, azt terveztem, hogy minden büszkeségemet félredobva, elmegyek egy régi udvarlómhoz. A fájdalomtól és a szégyentől, amit a vőlegényem viselkedése okozott állandóan öklendeztem és ment a hasam. Se enni, se aludni nem tudtam. Teljesen lefogytam és a kimerültségtől már félőrülten kóboroltam a ködtől lefojtott, utcák közé beszorult füstszagban.”
FILM
Báron György Salamon András Random című filmjéről írt kritikát.
„Bravúrosan kapcsolódnak egybe a film különböző rétegei, stílusa és nyelve, a mágikus realizmustól a naturálisig, s hasonlóan harmonikusan illeszkednek egymáshoz a történet szétváló, majd megint egymásba akaszkodó szálai. Az epizódok olyan gördülékenyen váltakoznak, hogy észre sem vesszük a moziban pergő filmidőt, a jeleneteken belüli vágások üteme is taníthatóan pontos. Rég láttunk magyar filmben – s nem csak magyarban – ilyen kiérlelt forgatókönyvet.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi Anya-lánya című írásával búcsúzik egy rövid időre.
„Ma tízmilliárdokat költünk színházra, és független társulatok/helyszínek is egyre-másra alakulnak. De lássuk meg e felszíni bőség mögött, hogy ezek részben kegyencek, részben üzleti vállalkozások (utóbbi esetben örömteli) sikerei. Hogy a kiszolgáltatottak számára a piac nem opció. És mi vajon elmegyünk a Stúdió K-ba? Ott maradunk-e a Trafó tematikus hétvégéin a kísérletibb dolgokra az ismertebb nevek után: tudunk és akarunk-e hosszabban együtt lenni? Vagy elég az eksztázisból 7-től 10-ig?”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
